Keresendő szöveg:


Felhívás a gyakornokokat foglalkoztató tervezőkhöz
DDÉK
2012. június 22., péntek

A tervezési jogosultságok megállapításának feltétele a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendeletben előírt szakirányú végzettség és a megfelelő szakmai gyakorlat.

A szakmai gyakorlatot a kérelmezőnek kell igazolnia. Az igazolás módját a rendelet tételesen nem szabályozza, de annak ellenőrzését a névjegyzéket vezető szakmai kamarák elnökségének hatáskörébe utalja.
 
A DDÉK Elnöksége 28/2012. (VI. 04.) sz. határozata szerint a tervezői névjegyzékbe vételhez szükséges szakmai gyakorlatot a felvételt kérő kérelmezőnek az alábbi dokumentumok csatolásával kell igazolnia:

1.    Jogosultsággal rendelkező tervező(k) igazolása a kérelmező által ellenőrzésük alatt folytatott folyamatos tervezési tevékenység megnevezéséről és időtartamáról. Az igazolásban fel kell sorolni, hogy az adott.
- tervezési folyamatban milyen minőségben vett részt (tervezőtárs/munkatárs)
- folyamatos tervezési tevékenységet mennyi ideig végezte
(a tevékenység kezdésének és befejezésének ideje legalább év/hónap megjelölésével) 
2.    A kérelmező részvételével végzett tervezési munka dokumentációjának legalább három jellemző tervrajza, amelynek fejlécében a kérelmező neve is szerepel. 

Kérjük a jogosultsággal még nem rendelkező, vagy korlátozott tervezési jogosultsággal rendelkező munkatársakat foglalkoztató tervezőket, hogy terveiken mindig tüntessék fel a tervezésben részt vevő, jogosultsággal még nem rendelkező munkatársaik nevét, mert a szakmai gyakorlat igazolását csak ennek alapján fogadhatjuk el.

DDÉK Elnöksége

Kapcsolódó állományok:
Dél-Dunántúli Építész Kamara | 7624 Pécs, Boszorkány u. 2. C023 | tel: 72/520-505