Keresendő szöveg:


Emlék Breuer Marcellnek
2009. október 14., szerda

Pécs város kulturális bizottsága 2009. októberi ülésén támogatta Horváth András, a Dél-Dunántúli Építész Kamara elnökének a javaslatát, mely szerint Breuer Marcellnek, a pécsi születésű, világhírű építésznek emléket állítsanak.

A Kulturális Bizottság elviekben támogatja a Dél-Dunántúli Építész Kamara javaslatát Breuer Marcell emlékének pécsi megörökítésére, mely szerint:

„Neveztessék el Breuerról utca vagy közterület. Elsősorban javasolható a Pécs2010 EKF legjelentősebb új épületeit felfűző utca (a jelenlegi Universitas utca – a javasolt név: Breuer Marcell sétány).

Állíttassék a nevét és legjelentősebb tevékenységét feltüntető emlékoszlop vagy emléktábla. Elsősorban javasolható helye a róla elnevezett közterületen, vagy valamelyik új középülethez tartozóan.

Az EKF Pécs2010 keretében a város partneri együttműködésben támogassa a róla elnevezett területen egy ideiglenes művészi installáció, majd ezt követően egy végleges műalkotás felállítását. A művészeti akciót a DDÉK által kezdeményezett „Építészet és Kontextus” programsorozat keretében kiírásra kerülő nemzetközi pályázat alapján kell lebonyolítani.”
 
Kapcsolódó állományok:
Dél-Dunántúli Építész Kamara | 7624 Pécs, Boszorkány u. 2. C023 | tel: 72/520-505