Keresendő szöveg:


Építészet - Pécs 2010
2009. június 15., hétfő

A projekt az építészetet és határterületeit, a különböző művészeti ágakat állítja középpontba. A konferencia és a hozzá kapcsolódó akciók tematikája illeszkedik a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa pályázat eredeti gondolatköréhez.

Reflektálni kíván az Európa Kulturális Fővárosa beruházásai kapcsán az építészettel szemben támasztott új pécsi kihívásokra. A programok azokra a társadalmi, gazdasági, tudományos és művészeti gyakorlatokra koncentrálnak, melyek a korszerű városfejlesztési stratégiák szerint immár közvetlen alakítói az építészetnek, illetve az épített környezetnek.Az építészet nem csak tárgya kíván lenni a programoknak, hanem egy bizonyos nézőpontja is: az a pozíció, amelyből szélesebb összefüggésben tárulkozik fel az építészeti alkotás értelme, amelyből a sokszor túlságosan autonómnak látszó építészeti tárgy egy szélesebb kontextusban nyerheti el értelmét.

A Dél-Dunántúli Építész Kamara által szervezett rendezvénysorozat kiemelt célja, hogy helyi, hazai és nemzetközi partnereket összefogó kapcsolati háló alakuljon ki, amely képes az egyes programelemeket egy nagyobb hatékonyságú rendszer részévé tenni.
 
A projekt művészeti és építészeti tematikájú workshopjain, munkakonferenciáin és szimpóziumain kiemelt figyelmet kapnak a kortárs városfejlesztési elméletek, azok nemzetközi gyakorlatai vagy éppen a köztér-átalakítási munkák szociokulturális összefüggései. A kiemelt témák között szerepelnek a különböző művészeti ágak köztéri szerepvállalásának lehetőségei, az egyes művészeti ágak és az építészet gyakorlata közötti lehetséges kapcsolatok – a témák a legtöbb esetben interdiszciplináris megközelítést igényelnek. Az elméleti munkák egyes eredményei köztéri és beltéri akciók során válnak a nagyközönség számára láthatóvá.
 
A tervezett programra felvezetésképpen már 2009 őszétől felvezető események várhatók, többek között együttműködésben a budapesti FUGÁ-val, valamint a Magyar Építőművészek Szövetségével.
 
Időpont: 2010. ősz
Helyszín: Pécs
Tervezett együttműködők: Rotterdam, Lyon, Stuttgart / Fellbach, Graz, Ljubljana, Zágráb, Nagyszeben
Szervező: Dél-Dunántúli Építész Kamara

 
Dél-Dunántúli Építész Kamara | 7624 Pécs, Boszorkány u. 2. C023 | tel: 72/520-505