Keresendő szöveg:


Előkészületben az "Építészet és kontextus" programsorozat
2009. október 14., szerda

Dél-Dunántúli Építész Kamara 2009-2010-ben Építészet és Kontextus címmel programsorozatot szervez. Az akció kiemelt célja a kortárs építészet értelmezését szolgáló nyilvános kommunikáció és az építészeti közélet jelenlétének erősítése Pécs városában.

A kezdeményezés része lett a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa hivatalos programsorának, és részbeni anyagi támogatást kapott. A feladat komoly felelősséggel is jár, hiszen a koncepciónak éppen a lényege, hogy számos elemet, tevékenységet kell egy gondolat mentén összefűzni, és a szükséges szervezési munkákat elvégezni.

Az eddigi munka során partneri kapcsolat alakult ki a Pécsi Tudományegyetem több karával (Építészet, Művészet, Kommunikáció), valamint a Magyar Építész kamarával és a Magyar Építőművész Szövetséggel. Együttműködés formálódik több hazai és külföldi intézménnyel, többek között a Stuttgart-i Weissenhof Siedlung-gal, Fellbach-hal, és a Velencei Egyetemmel is. A szükséges pénzügyi fedezet megteremtésére több pályázat és megkeresés is folyamatban van.

A programok azokra a társadalmi, gazdasági, tudományos és művészeti gyakorlatokra koncentrálnak, melyek a korszerű városfejlesztési stratégiák következtében immár közvetlen alakítói az építészetnek illetve az épített környezetnek. Kiemelt figyelmet kapnak a kortárs városfejlesztési elméletek és azok nemzetközi gyakorlatai vagy éppen a köztér-átalakítási munkák szociokulturális és képzőművészeti összefüggései.

Az építészet nem csak tárgya kíván lenni a programoknak, hanem egy bizonyos nézőpontja is: az a pozíció, ahonnan összefüggéseiben tárulkozik fel az építészeti alkotás értelme: ahonnan a sokszor túlságosan autonómnak látszó építészeti tárgy egy szélesebb kontextusban nyerheti el értelmét. A főbb programelemek a következők:
  • Az EKF városfejlesztési pályázatok albumának bemutatója
  • Tematikus városi séták kiadványa
  • Építészeti műhelyek rezidens programjai Pécsett
  • Építészeti kiállítások – „12 év” és „El”
  • „Breuer Pécsett / oda-vissza” Nemzetközi pályázat
  • Nemzetközi Médiaművészeti Pályázat
  • „Építészet Ma” – kortárs építészeti műhelyek
  • „A Művészetek Kertje” - zene, építészet és képzőművészet
  • Építészeti folyóiratok és szakírók nemzetközi munkakonferenciája
  • „Város-Tér-Kultúra” – Konferencia a kultúra alapú városfejlesztés stratégiáiról
  • „Képünk a városról – a város képei” és „Köztéri művészeti gyakorlatok” - Kettős workshop

Kapcsolódó állományok:
Dél-Dunántúli Építész Kamara | 7624 Pécs, Boszorkány u. 2. C023 | tel: 72/520-505