Keresendő szöveg:


Elkötelezett vagyok Pécs mellett - interjú Patartics Zoránnal
ilovepecs.hu
2011. július 9., szombat

Patartics Zorán, építész, publicista az elmúlt bő egy évben nem csak kritikusan elemezte a helyi kulturális életet, hanem több összefüggő projekt keretében a civil társadalmat szerette volna megmozgatni, és elindítani a közös gondolkodást. Az Kis Esti Viták szervezőjével ezen a téren szerzett tapasztalatairól beszélgettünk.

 
 
 
 
 
Részt vettél az EKF-pályázat írásában, aztán ahogy mások is, te is kiszorultál a folyamatból, és legfeljebb kritikus megnyilvánulásaid voltak. Aztán 2010-ben az EL | AWAY-projekttel mégis aktívan részt vettél benne. Miért? Mi változott meg?

Egy konferencián Takáts József a pályázatíró team titkos tagjának nevezett. A hivatalos dokumentum szerint a pályázatíró kabinet két közvetlen munkatársának egyike voltam csak, nem tagja. Ennek oka, hogy Kunszt Mártával, a kulturális bizottság akkori vezetőjével nagyon korán konfrontálódtam, és a helyi politika nem tűrt volna meg a pályázatírók között.

Az EKF pályázat megnyerése után magamtól álltam félre, hogy a személyemhez köthető konfliktusok a politikával ne gátolják a felálló Építészeti és Városarculati tanács elfogadtatását. Ezért csak a háttérből támogattam kezdetben a munkájukat tanácsokkal, a tapasztalatok átadásával. Amikor Takáts Jóska és Tarrósy is elhagyta a projektet, már tudtam, hogy az új emberekkel nem fogok együtt dolgozni. Nem láttam értelmét olyan folyamatokba fektetni az addig felhalmozott tudást és az energiáim, amiknek eredményeivel nem akarok közösséget vállalni. A történések várható irányát elég jól meg lehetett becsülni. Nem mondom, hogy könnyű volt távolságot tartani a projekttől. Mindannyian megfertőződtünk a víziótól, hogy lehetőség nyílik a helyi társadalmat érzékenyítő, fejlesztő folyamatokat elindítani, és ez nagyon vonzó volt. Bizonyos értelemben ennek a víziónak a szenvedélybetegei lettünk. Aztán 2009-ben rájöttem, hogy nem apátiával akarok viszonyulni a 2010-es évhez, amihez mint lehetőséghez pedig közöm volt. Úgy döntöttem, hogy 2010-ben kiveszem a részem, és csinálok egy programot, amelyben tükröződik az eredeti elgondolás. Már csak a hitelesség miatt is. Ebben a helyzetben talált engem is a K.L.M.V. csoport (Kis János, Lukács István, Mészöly Csaba, Veres Gábor) felvetése, akik konkrét kiállítási tervekkel keresték meg Horváth Andrást, a területi kamara elnökét, aki amúgy a társam. A beszélgetésbe belefolyt Bencze Zoltán is. Ebben a körben kezdtünk beszélgetni az építész szakma társadalmasításával foglalkozó elképzelésekről. A beszélgetés során fejlődő elképzelés olyan összetett irányt vett, hogy a KLMV-sek eredeti szándékait meghaladta, ezért aztán lemorzsolódtak. A tervezgetéshez azonban elkezdtünk kötődni, és megint nem volt visszaút. Építészet és Kontextus lett a programsorozat neve, ebbe ágyazódott az EL | AWAY is.

Miből fakadt az említett konfliktus Kunszt Mártával?

Egyrészt a városfejlesztési és a kultúrpolitikát érintő, az Echoban megjelent kritikáim, másrészt az általam megszervezett Építészeti Munkabizottságnak a politika elvárásait meghaladó működése lehetett az oka. Az egyetlen szakmának bizonyultunk, akik képesek voltak felsorakozni, egységes álláspontot megjeleníteni, míg a Kunszt Márta által felkért többi szakmai képviselet nem. Míg ők ötleteltek, mi a tervszerű munkavégzéshez tettünk le munkatervet, és elvárásokat is megfogalmaztunk. Ráadásul ezeket hivatalosan át is vetettem.

Az Építészet és Kontextus keretében megvalósított EL | AWAY projektednek gyakorlatilag a folytatása lehetne a(z EKF)-FAL és a Kis Esti Viták című programsorozat. Hogy indult ez az egész, és honnan a motiváció?

Először csak az EKF-FAL honlap terve volt meg, de az már 2009 végen. Aztán 2010 márciusában Cseri László személyében került olyan ember az EKF-be, akivel érdemben lehetett erről tárgyalni. A Pécs2010 befogadta a civil nyilvánosság építésére irányuló kezdeményezésemet, és ezt áttörésnek tekintem az EKF történetében. Páva Zsolt is támogatta a projektet, egyetlen kérése az volt, hogy ne lehessen névtelenül fröcsögni, ami egybecsengett az én szándékaimmal. Hat hónapnyi tárgyalássorozat után, kissé kacifántos módon a Hungarofesten és a Sensation-ön keresztül kaptunk támogatást, ami a kivitelezés 40%-át és a működtetés első 4 hónapját fedezte. Azóta saját magam üzemeltetem, nagyobbrészt saját forrásainkból, és két szponzor segítségével.

Mindenki a motivációról kérdez. Nem szeretem az eredménytelenséget. Tisztában vagyok azzal, hogy az EKF milyen lehetőséget jelentett a városnak, és hogy ez csak kevéssé hasznosult. A kulturális léptékváltás nem volt teljesen irreális elképzelés, de lényegét tekintve sajnos nem következett be. A cselekvés időszakában senki sem akarta a társadalmat fejleszteni, annak a nehézségeivel szembenézni, sem a politika, sem a civil szféra. A diskurzus iránti vágy kimerült a számonkérésben. Egy sikeresebb EKF-hez komolyan kellett volna venni a felvezető éveket, az önfejlesztés szándékát. A projektjeimmel ezen folyamatok újraindítására szeretnék lehetőséget kínálni.

A Kulturális város után című konferencián Takáts József is részben a civil társadalom gyengeségében látta az okát annak, hogy valahol az egész félresiklott. Magát is beleértve.


Kétségtelenül így van. Amikor Takáts József olyanokról beszél, hogy értelmiségi elit, kulturális elit, akkor érteni vélem, hogy kikre gondol, én is ezeket a fogalmakat használom. De megjegyzem, hogy nem tudom, kik ők, és talán csak szeretném, ha léteznének. A magukat ide sorolók saját tevékenységük alapján tartják magukat elitnek, nem a társadalmi szerepvállalásuk miatt. Márpedig számomra az értelmiségi, pláne az értelmiségi elit fogalom értelmezhetetlen a szerepvállalás nélkül.

A Kis Esti Viták megszervezése, az infrastruktúra is pénzbe kerül, miből van erre fedezet?


Két támogató állt eddig a program mögé, ez jelentős összeg, de a megvalósításnak csak töredéke. A helyszín és a technika terén azonban mindig volt, aki megsegített, befogadott. A többi saját erőforrás, és a szerepet vállalók ingyen munkája.

Mik voltak a céljai és a tanulságai ennek a 12+1 beszélgetésnek?

A cél, hogy tegyünk szert készségekre, amik szükségesek egy jobban működő helyi társadalomhoz. Ilyenek többek között a párbeszéd-, az együttműködési kultúra, vagy a kezdeményezőkészség. A legtöbben ezt túlságosan elvont célkitűzésnek tartják. Ilyenkor az El Caminot szoktam felhozni példának, ahol az elsődleges cél nem az, hogy eljuss Compostellaba, hanem, hogy megjárd az utat. Egy barátom felhívta rá a figyelmem, hogy azért oda is kell érni. A cél elérését én nem tudom garantálni, de ezek a viták szerintem kijelölik az út kezdetét, irányát. A párbeszéd elengedhetetlen feltétele, hogy képesek legyünk a helyzeten változtatni. Kürti Sándor szerint abból a rendszerből lehet sokat kivenni, amelyikbe előtte már tettünk. És egy hatékony rendszer jobban működik az elemeknél, tehát ha jól és sokan teszünk bele, többet remélhetünk tőle. Mi e helyett nem akarunk betenni, csak a repedéseknél várakozva potyázni.

A magyar társadalom leszakadó társadalom, és a megoldást legtöbbször a hatalomtól várja. Legalább oda kellene eljussunk, hogy az igényeinket meg tudjuk fogalmazni. Ehhez az útnak neki kell vágni. Mindig a hatalmat hibáztatjuk, miközben nem vagyunk képesek egységes véleményre, konszenzusra jutni semmiben, és emiatt el sem várhatjuk, hogy a döntéshozók fogadóképesebb legyenek, vagy jó döntéseket hozzanak. Persze nem gondolom, hogy a mai magyar civil társadalom képes lenne saját erejéből ekkora változásra, ezért felülről helyzetbe kellene hozni. A helyzetbe hozás sem elég önmagában. Felülről és alulról is építkezni kell, és egyik irányból sem szabad a másikra várni, mutogatni. Az első lépéseket meg kell tenni mindkét oldalnak. Lelkes törekvések vannak ugyan, azonban a módszertan és a stratégia hiányzik. Nem tudjuk az elszigetelt törekvéseket kellően csatornázni, hogy többek legyen önmaguknál.

A vitaestek formai részére vonatkozóan sok kritikai észrevételt kaptam, amelyeken el kell gondolkodni. Sokan méltatják a kezdeményezésemet, majd gyorsan hozzáteszik a mentségüket a távolmaradásra. Azzal kevesen foglalkoznak, hogy a rendszer teljesen nyitott, bárki hozzátehetne, kivehetné a részét. A formát egyébként úgy építettem fel, ahogy én azt a leghasznosabbnak gondolom. Nem szerettem volna, ha a vitaestek a panaszdélutánok műfajába csúsznak át. Kezdetben az Echo vitaestek is nagyon konstruktívak voltak, de aztán önmagukról kezdtek szólni, és ezzel elveszett a téma és az építő jelleg. Szerettem volna elkerülni ezeket a csapdákat, ezért a kötött forma. Meg azért is, mert a formák elfogadása és fejlesztése is előttünk álló lecke a folyamatban. Minden vélt vagy valós igényre nem lehet a formákat rászabni, ez egy alap, amit szerintem el lehet fogadni. Különben Magyarországon egyetlen forma van, amit nagyjából elfogadás övez, ez a temetés. Egy kutatás szerint minden más forma a társadalom számára megkérdőjelezni való. Mindemellett szívesen adnám át a szerepem egy profinak, én ugyanis nem vagyok az.

A most Izlandon zajló alkotmány előkészítési folyamat, ahol az internet segítségével a társadalom készíti elő az új alaptörvényt, egy nagyon fejlett, tudatos civil társadalmat feltételez. Valahol ez lenne az az ideál, ami felé tartani kellene?


Ez nagyon jó, és milyen egyszerű! Nem értem, hogy ez nálunk miért nem működik. Pontosabb értem, és látom, hogy az okaink voltaképpen ürügyek.

Ha sokan csak kicsivel, de összeszedetten, konstruktívan járulnának hozzá a párbeszédhez a nyilvános térben, az önmagában is hatalmas eredmény volna. Ha egymásra is reflektálva, de nem egymásról írnának 10 mondatokat, akkor néhány hónap alatt egy olyan fórum jöhetne létre, amely mértékadóvá válna. Ez már egy másik helyzet volna, amelyben építeni lehetne a felhalmozott véleményekre, tudásra. Az izlandiak alkotmányt csinálnak így, én örülnék, ha első lépésben például csak a vandálok kérdésében konszenzusra jutnánk, vagy városfejlesztési kérdésekben tudnánk a hatékonyabb modellek felé fordulni.

Melyik vitáról gondolod, hogy lett is eredménye, és melyik volt meddő?

Kettő volt nagyon meddő. Az első, ami a kultúráról, a kultúraértelmezésről szólt, és a Mit ér az ötlet, ha a tiéd? című. Az utóbbi eredményén rajtam kívül senki nem lepődött meg. Ezzel kapcsolatban lesújtó a véleményem: egy olyan város, ahol nem érdemes ötleteket közreadni, arra ösztönöz, hogy keress egy másik várost. Ezt pedig nyilván egyikünk sem akarja, én bizonyosan nem, hiszen elkötelezett vagyok Pécs mellett, másképp nem is foglalkoznék ilyen projektekkel.

Az estektől nem szabad azt várni, hogy problémák ott helyben megoldódjanak. A feladatuk az, hogy a témákat felvessék, és ráadásul láttassák, hogy minden témában nagyon sok féle szempontnak kell érvényre jutnia. Fedezzük fel a problémát, és az érintettek egymást, aztán folytatódjék a párbeszéd közöttük is, és a weboldalon is, hiszen az mindenki számára nyitva áll.

Most a KEV is nyári szünetet tart. Szeptembertől várható a folytatás?


A sorozatot májusban akartam zárni, de megtoldottuk még egy könyvbemutatóval, ami jól zárta a sorozatot. Téma van még bőven, és némelyiket továbbépíteni is érdemes volna. A folytatásnak két feltétele van, az aktivitás a weboldalon és az anyagi forrás biztosítása. Azt hiszem, én már beletettem annyi pénzt és energiát a KEV-ba, hogy senki ne vádolhasson azzal, ebből akarok meggazdagodni. Talán valakik felismerik az ügy fontosságát, és ők is tesznek bele. Ha nem, úgy a vitasorozat ennyi volt.

Ha jól sejtem a kritikusi, közírói és most vitaszervező tevékenységed csak a szakmád után következik. Milyen munkáid vannak mostanában?

Az ágazatot még mindig nagyon sújtja a recesszió. A kevés megbízás nálunk ráadásul nem a megtisztulással, az érték tudatosulásával jár, hanem az olcsó, felületes munka lett keresettebb. Egyrészt ez segíti, hogy többet foglalkozzak a felsorolt ügyekkel, ugyanakkor többet foglalkozok ezekkel, mint amennyit kellene. A nyáron mindenesetre sokat fogok gondolkodni azon, hogy ha nem sikerül előremozdítani a dolgokat, akkor én is a Horváth Andrással közös irodánk stratégiai szempontjait fogom a közösségi szempontok elé helyezni. De vízióim, terveim most is vannak. Sajnos...

Forrás: ilovepécs.hu
Dél-Dunántúli Építész Kamara | 7624 Pécs, Boszorkány u. 2. C023 | tel: 72/520-505