Keresendő szöveg:


Kortárs dán építészet - kiállítás Szekszárdon »
[2016.10.27.]

Kortárs dán építészet címmel rendez kiállítást Szekszárdon a Dán Nagykövetség és a DDÉK a Babits Mihály Művelődési Központban 2016.11.07-11.20 között. A megnyitóra november 7-én 16.00 órai kezdettel kerül sor.

Nagysikerű látogatás az Állatkertben »
[2016.10.12.]

Örömmel vettük, hogy szokatlanul nagy létszámú érdeklődő volt jelen a 2016. október 10-i Állatkertet bemutató sétánkon!

Felújítási seregszemle öt helyszínen »
[2016.09.29.]

Öt helyszínes konferenciasorozat a felújításról, a jogalkotástól az épületszerkezeti részletekig, az alapozástól a tetőig szeretnénk végigtekinteni a terület aktuális újdonságait, követhető példáit, elkerülhető buktatóit. A konferenciasorozat 1,5 pontos. Újdonsága, hogy kamara-kiállítás kíséri, mely az egyes régiók legjelentősebb felújításait mutatja be az elmúlt három évből.

Háromnapos szakmai tanulmányút Zágrábba »
[2016.09.13.]

A Dél-dunántúli Építész Kamara háromnapos szakmai tanulmányutat szervez Zágrábba. A 2016. október 20-22 között szervezett program célja a horvát főváros építészeti emlékeinek és legújabb épületeinek megtekintése.  Jelentkezési határidő: szeptember 19. 

A Paksi új városközpont városrendezési ötletpályázata »
[2016.08.31.]

A tervpályázat célja, hogy feltárja a tervezési területben rejlő lehetőségeket, tervezési programot adjon a terület egészére készítendő fejlesztési koncepcióhoz, illetve a szabályozási és beépítési tervhez, amelynek alapján elindulhat az egyedi létesítmények tervezése.

Mérnök kamarai szabályzat a 300 m2 alatti épületek egyszerű bejelentéséhez »
[2016.08.10.]

A legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű új lakóépületek egyszerű bejelentéséhez és építési tevékenységéhez szükséges kivitelezési tervdokumentáció tartalmi követelményei.

 

 

A legfeljebb 300nm alapterületű új lakóépületek dokumentumai »
[2016.07.26.]

A legfeljebb 300nm összes hasznos alapterületű új lakóépületekkel kapcsolatos dokumentumok.

 

 

 

Tájékoztató a 300 m2 alatti egyszerű bejelentéssel kapcsolatban »
[2016.07.05.]

Július 1-től jelentősen megváltozott az egyszerű bejelentés folyamata. Az új jogszabály értelmében az egyszerű bejelentést már az elektronikus építési naplón keresztül kell megtenni.

FELHÍVÁS az 1967-ben, illetve korábban végzett építészmérnökök számára »
[2016.06.30.]

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara minden év májusában jubileumi díszoklevelet ad át az 50, 60, 65, 70, 75 éve vagy még régebben végzett építészmérnökök számára. Az egyetem ezzel szeretné megköszönni szakmai munkájukat, illetve elismerni szaktudásukat, amelyet az ország és a világ gyarapítására fordítottak.

Jogszabályváltozások július 1-től »
[2016.06.16.]

Mint bizonyára mindenki értesült róla, a parlament 2016. április 26-án délelőtt megszavazta az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXXVIII. törvény újabb módosítását ezzel összhangban a kapcsolódó rendeletek egész sora változott.

Szigetvári Vármúzeum épületlátogatás »
[2016.10.12.]

A Dél-dunántúli Építész Kamara 2016. október 28-án látogatást szervez a szigetvári Vármúzeum épületének és Turbéki Szőlőhegy ásatási területére, Szigetvárra. A programra előzetesen regisztrálni szükséges!

Elhunyt Szőke Gyula építész »
[2016.10.12.]

Életének 86. évében, 2016. október 8-án elhunyt Szőke Gyula, a kiváló pécsi építész.

ÉMSZ Regionális Szakmai Napok »
[2016.09.23.]

Az őszi ÉMSZ Regionális Szakmai Napok az ország több helyszínén. A kaposvári programra október 15-én kerül sor. A MÉK akkreditáció: 3 pont.

IV. Plan-net.hu Településfejlesztési Konferencia »
[2016.09.08.]

A történeti városrész rekonstrukciók és a turizmus összefüggéseit vizsgálja a konferencia 2016. szeptember 30. és október 01. között Nyíregyházán. Jelentkezési határidő: 2016. szeptember 22. (szerda).

Szakmai út Németországba: Megújuló energiák hasznosítása »
[2016.08.22.]

A DUIHK a berlini székhelyű energiewaechter GmbH–val együttműködésben szakmai utat szervez Németországba önkormányzatok, cégek, szakmai szervezetek és szövetségek képviselői, valamint politikai és gazdasági döntéshozók számára. Szakmai út időpontja: 2016. november 14-17.

Az építész szakma Európában »
[2016.07.26.]

Az Európai Építészek Tanácsa (ACE) kérdőívet állított össze az építész szakma jelenlegi állapotának felmérésére. A kérdőív magyarul is elérhető, olvasható és kitölthető!


Mesteriskola felvételi »
[2016.07.05.]

A Mesteriskola meghirdette a XXIV. ciklus felvételi pályázatát. Részletek az alábbi linkenhttps://mesteriskola.hu/

 

 

Építész tervezők figyelem, fontos változás 2016.07.01-től! »
[2016.07.01.]

Július 1-től jelentősen megváltozott az egyszerű bejelentés folyamata. Az új jogszabály értelmében az egyszerű bejelentést már az elektronikus építési naplón keresztül kell megtenni. A kivitelezés az elektronikus építési napló készenlétbe helyezését követő 16. napon kezdhető meg.

Minden, amit a legfeljebb 300 m2 alapterületű lakóépület egyszerű bejelentéséről tudni kell - 1 napos képzések a MÉK szervezésében »
[2016.06.24.]

Minden, amit a legfeljebb 300 m2 alapterületű lakóépület egyszerű bejelentéséről tudni kell -
1 napos képzések a MÉK szervezésében

A MÉK által szervezett 1 napos képzések időpontjai július hónapban:

2016.07.07. csütörtök  - Budapest, tervezőknek
2016.07.13. szerda - Budapest, műszaki ellenőröknek
2016.07.14. csütörtök - Szolnok
2016.07.27. szerda - Budapest, tervezőknek

Egynapos tantermi kötelező továbbképzést tart a MÉK »
[2016.06.14.]

A Magyar Építész Kamara 2016. június 22-én szerdán egy napos tantermi kötelező továbbképzést tart Budapesten építész kamarai szakmagyakorlók számára. Jelentkezési határidő: június 17. péntek 12 óra.


TERVPÁLYÁZATOK
AKTUÁLIS PÁLYÁZATOK
Jelenleg nincs aktuális pályázat
LEJÁRT PÁLYÁZATOK
Jelenleg nincs lejárt pályázat

Dél-Dunántúli Építész Kamara | 7624 Pécs, Boszorkány u. 2. C023 | tel: 72/520-505