Építészeti fotópályázat 2018

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar- Művészeti Kar b2 Transzdiszciplináris Szakkollégiuma és a Dél- Dunántúli Építész Kamara a Metropolitan State University of Denver közreműködésével, nyílt fotópályázatot hirdet meg, amelynek témája az épített örökségünk. A pályázat célja az épített értékeink dokumentálása, megőrzése és népszerűsítése, a világ építészetének magas színvonalú bemutatása. A pályázat nyílt, bárki részt vehet rajta, aki megfelel a kiírás feltételeinek.

A részvétel feltételei:

A pályaműveket 2017. december 1-je után készített, vagy a sajtóban csak e dátum után publikált fotónak kell lennie. A pályázó maximum 5 db egyedi illetve 1, maximum 5 db-ból álló, tetszőleges képarányú sorozatot küldhet be.

A pályázókat két kategóriában értékeli a zsűri:

  • fiatal fotósok ( 0-35 év)
  • felnőtt fotósok ( 35 év - )

Ebből adódóan a fotók elküldésekor kérjük az e-mailben az életkort is feltűntetni!

A pályázók négy témakörben adhatnak be pályaműveket, amelyek a következők:

  • Kultúrák találkozása épített örökségünkben
  • Műemléki épületek története
  • Épített környezet és természet határán
  • Szolidaritás és építészet

A zsűri összetétele:

Elnöke: Kalmár Lajos

További tagok: Kárász Karolina, Bergics Balázs, Kenneth Bisio

Technikai követelmények:

A képek készülhetnek digitálisan, vagy bármilyen analóg technikával, azonban utóbbi esetén a képet feltétlenül digitalizálnia kell az alkotónak. Minimális elvárás, hogy a képek legalább 12 Mp-es kamerával, 6x9-es képarányban készüljenek. A pályázáshoz maximális tömörítésű, jpg-ben elmentett, 300 dpi felbontású állományt kell elküldeni a következő e-mail címre:

fotocompetition.2018.b2.ddek@gmail.com

A képek benyújtásának határideje:

2018. május 04. 24 óra

A kiállítandó képek alkotóit e-mailben értesítjük az eredményről

2018. május 11-ig.

A kiállítás megnyitójának helye és ideje:

Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar aulája (Pécs, Boszorkány út 2.)

2018. május 18. 11 óra.

A zsűrizet képek közül a kialítás megnyitóján a legjobbak díjazásban részesülnek A kiállítás 1 héten keresztül lesz megtekinthető.

A pályázat jogi háttere:

Pályázhat minden természetes személy, aki a pályázati kiírás feltételeit elfogadja. A pályázó kizárólag saját, eredeti alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázata érvénytelen. A pályázó a kép beküldésével pályamunkájáról ki is jelenti, hogy az a saját szerzői műve, azzal nem sért más szerzői jogot, valamint tudomásul veszi, és magára nézve elfogadja a szerzői és felhasználói jogokról szóló tájékoztatást. A pályázat kiírója a pályázat és a későbbi pályázatok, továbbá a pályaművekből rendezendő kiállítás népszerűsítésével kapcsolatban, minden esetben jogosult a pályaművek díjmentes felhasználására, de minden esetben a pályázó nevének feltüntetése mellett. A kiíró díjmentesen jogosult a művek kiállítására, továbbá jogosult díjmentesen használni az alkotást, a kiállításhoz kapcsolódó reklámok offline és online megjelenéseihez. A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a pályaműről készült reprodukciót könyv alakban, illetve elektronikus formában térítésmentesen megjelentesse, és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó nevének feltüntetése mellett. A pályázat kiírója a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja. A kiíró a pályaműveket fokozott gondossággal kezeli. A határidő lejárta után beérkezett pályamunkákat, a kiírónak nem áll módjában befogadni.

Pécs, 2018. április 18.