A Budapesti Építész Kamara Építészeti Nívódíja

DDÉK

A Budapesti Építész Kamara Építészeti Nívódíjának pályázatán pályázatot nyújthat be minden olyan személy, aki az épület megvalósításában felelős tervezőként közreműködött, és a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek ismeri el. 

Bírságolhatók a kamarai C-kód nélkül működő cégek és egyéni vállalkozók!

Magyar Építész Kamara

Kérjük valamennyi, az alábbi témában érintett, kamarai szakmagyakorló tulajdonában álló, vagy munkáltatójaként működő cég haladéktalanul regisztráljon a MÉK rendszerében! Nem számít, hogy az adott vállalkozásnak mi a főtevékenysége, amennyiben az alábbi szakmagyakorlási tevékenységek közül akár egyetlen számlát is kiállít, vagy a tevékenységét az építőipar elektronikus alkalmazásaiban (e-napló, ÉTDR, e-tanúsítvány rendszere, stb.) cégszerűen gyakorolja, az építésfelügyelet jogosulatlan szakmagyakorlás miatt bírságolhat az építésügyi hatóság pedig elutasíthatja a kérelmet. 2013.

Kötelező továbbképzést szervez a DDÉK

Dél-dunántúli Építész Kamara

Már lehet jelentkezni a Dél-dunántúli Építész Kamara 2016. májusi 11-i továbbképzésére, amelyre Pécsett kerül sor a PTE PMMIK Boszorkány úti A007-es előadójában. A képzésen a Dél-dunántúli Építész Kamara tagdíjhátralékkal nem rendelkező tagjai kedvezményesen vehetnek részt, melyet jelentkezést követően írunk jóvá. További részletek és jelentkezés ezen a linken!

Legyen (továbbra is) Csontváry Múzeum Pécsett!

Csontváry Múzeum

A közelmúltban meghirdetett ötletpályázat meglepte a pécsieket, akik számára a Csontváry Múzeum összeforrt a város kulturális életével. Ismertek voltak ugyan azon vélemények, melyek szerint a képeknek jobb helye lenne Budapesten, de egy ötletszerű helykijelölés azt az üzenetet is hordozta, mintha jelenleg a múzeumnak nem is lenne otthona.

Oldalak